KERESÉS

Klasszikus kisasztal H934

A Klasszikus kisasztal H934 is egy szokásosnál alacsonyabb, azaz szintén 33 cm magas asztalka. Viszont méreteit tekintve helytakarékosabb változat, mert csak 90 x 90 cm-es az asztallapja.

A Klasszikus kisasztal H934 termék a kistestvére a Klasszikus kisasztal H935 terméknek.

Éppen ezért a Klasszikus kisasztal H934 is egy szokásosnál alacsonyabb, azaz szintén 33 cm magas asztalka. Viszont méreteit tekintve helytakarékosabb változat, mert csak 90 x 90 cm-es az asztallapja. Ráadásul a képen látható változat most egyszínes változat, ahol a termék teljes egészében a fa natúr szépségét emeli ki. A Klasszikus kisasztal H934 asztallapján is található vonalas díszítés, illetve a lábformája is megegyezik a H935-tel. Természetesen a színek és a textúra tekintetében ebben az esetben is nagy a választási lehetőségünk, hiszen ezt a terméket is kérhetjük több színből, lakkozott vagy festett kivitelben is.

Előnye ennek a kisebbik változatnak, hogy kisebb nappalikba is ideális mérettel rendelkezik. Ám a kisebb méret azt is jelenti, a kisasztalnak csak egy szolídan díszes fogantyúval ellátott fiókja van, mely hosszanti csíkos díszítést kapott ebben az esetben is.

Tudta, hogy az első fa asztalok, amelyeket már dohányzóasztalnak neveztek, Angliában jelentek meg, a Viktoriánus korban? Ma már azonban sokkal több funkciót töltenek be és sokkal nélkülözhetetlenebbek az életünkben. Még akkor is, ha az egészséges életmód kezdi visszaszorítani a dohányzást. Talán ez a kisasztal is visszakapja teázáshoz köthető szerepét!

A termékkel kapcsolatban felkeresheti bemutatótermünket vagy keresheti munkatársainkat bármelyik elérhetőségünkön is. Inspirálódás céljából látogassa meg például Facebook oldalunkat is!

Értékelje a terméket a csillagra kattintva!

Átlagos értékelés: 0 / 5. Értékelések száma: 0

Még nem volt értékelés.

We are sorry that this post was not useful for you!

Let us improve this post!

Tell us how we can improve this post?

Cikkszám:

EP/ ethernity H934

Anyag:

fa

Méret SZxHxM [mm]:

L. 90 P. 90 H. 33 cm

Szín:

több színből választható lakkozott vagy festett

Típus:

dohányzóasztal, Klasszikus kisasztal

Back to Top