KERESÉS

Pois konzolasztal

A Pois konzolasztal lábát alkotó kör alakú fémpöttyök láthatóan forrasztás nélkül kapcsolódnak egymáshoz. Tehát nem egyenként lettek kivágva és összerakva, hanem egy nagy fémlemezbe nyomták ezt a mintázatot, majd meghajlították a lemezt.

A Pois konzolasztal lábazati részét, ahogy erre a termék neve is utal, egymásba kapcsolódó “pöttyök” alkotják.

A Pois konzolasztal lábát alkotó kör alakú fémpöttyök láthatóan forrasztás nélkül kapcsolódnak egymáshoz. Tehát nem egyenként lettek kivágva és összerakva, hanem egy nagy fémlemezbe nyomták ezt a mintázatot, majd meghajlították a lemezt. Az alap leginkább egy fejtetőre fordított kosárra hasonlít, mely nem átlagos elképzelés. Mindezzel együtt elmondható, hogy ez a konzolasztal egy nagyon különleges és bámulatos külsővel rendelkezik.

A Pois konzolasztal az olasz gyártó, a Tonin Casa, dzsungel kollekciójának egyik darabja. Ehhez híven próbálja megtestesíteni a dzsungel hangulatát úgy, hogy az alap pöttyös külseje játszik a fénnyel és az árnyékokkal, ami olyan, mint ahogy a napsugarak behatolnak az aljnövényzetbe. Legalábbis a gyártó szerint ez így van. Ezt a fénnyel való játékot fokozza a matt fehér és az átlátszatlan arany kivitel, míg a faszénszürke árnyalat enyhíti.

Bár a konzolasztalt a dzsungel ihlette, nem csak növényekkel körbevéve néz ki jól. Az aranyszínű alap például igazán elegáns környezetbe is remekül illik. További aranyszínű dísztárgyakkal tökéletes egységet alkothat az előszobában vagy a még a nappaliban is. A szürke láb inkább modernebb, egyszerűbb dizájnú helyiségbe illik igazán. A konzolasztal étkezőasztallá nyitható változatban is elérhető, és két méretben kapható. Az asztallap csak lekerekített négyzet formában választható és fa, üveg, kerámia vagy gres porcelán kivitelben rendelhető.

Ha szeretne többet megtudni a termékről, vegye fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeink egyikén! Ha pedig további lakberendezési ötleteket keres, látogasson el Facebook oldalunkra!

Gyártói oldal

Értékelje a terméket a csillagra kattintva!

Átlagos értékelés: 0 / 5. Értékelések száma: 0

Még nem volt értékelés.

We are sorry that this post was not useful for you!

Let us improve this post!

Tell us how we can improve this post?

Cikkszám:

Tonin casa / Pois

Anyag:

Asztallap: fa, porcelán, Struktúra: fém (festett)

Típus:

modern konzolasztal

Back to Top